Namármost.. Életem párja, erősebbik felem elkényeztetett. Eleddig, hacsak elnyaffantottam magam, hogy Drágám, nem jó ez, vagy nem jó az, ő elővett valami általam nem beazonosítható célszerszámot és 1 kötőjel 1,5 éven  belül megjavított, megszerelte, lecserélte. 

De ahogy az lenni szokott, a jó nem tart örökké, úgyhogy elfoglalt férjem mellett úgy döntöttem a sarkamra állok. Mondjuk ebben igen nagy szerepe volt, annak, hogy vizes szerelvényeink, mintha összeesküdtek volna ellenünk  romlottak, miszerint, a felső zuhanyzót már jó két éve magasnyomású hátmasszírozóként is bérbe adhattuk volna, mert a zuhanyfej odalett, három wc-ből már csak egy képes üzembiztosan teljesíteni feladatait, és a konyhai mosogató is időnként lelövi magáról a csaptelepet, és gejzírrel teríti be a konyhát, aminek én annyira nem örülök, gyerekem viszont hangos, gyöngyöző kacajjal üdvözli a nem várt látványosságot, és a vízben úszó bútorokat. Mire felnéztem ő már hozta a távírányítós hajóját, és aranyosan eljátszott a patakokban kiömlő vízen. 

Na ez már nem állapot. Álltam sarkamra, illetve álltam volna, ha a macskám nem épp akkor döntött volna úgy, hogy az áradás elől a fejemen keres menedéket, így azonban lassan és óvatosan emelkedtem fel, és megszületett benne ma döntés. Asszony leszek, erős asszony.. legelőször is lerakom a macskát... de legalábbis megpróbálom... .. na jó a macska független az erőtől. 

Első elhatározásomban rászóltam erősebbik felemre, hogy NA.. ez márpedig nem állapot. Ő ezzel egyetértett és lelkem megnyugtatva helyeselt. Meg fogja csinálni... Csak most el kell mennie az egyik ismerőshöz, ott csinál tetőt, és aztán kiugrik ide, megcsinálja ennek azt, amannak azt.. hisz megígérte.

Meg-meg.. értem én.. NA majd én megmutatom.. Erősen összeszedve teljes női harci eszköztáramat a következőhöz folyamodtam. Bementem a legelső mindenféle árucikket forgalmazó áruházba, és megvettem kettő, azaz kettő darab zuhanyfejet. Nem a legdrágábbat. Feltételeztem ezen életem párja annyira-annyira megbántódik, hogy rögtön kedves-butácska felesége megmentésére siet, hiszen átvágtak, átvertek... igen.. most használjuk azokat a zuhanyfejeket, mert vesztemre kicseréltem.. kicsit sípol ugyan, de legalább a szomszédok is hallják, hogy szoktunk fürdeni... Mindegy.. két évig fürödtem EGY magasnyomású zuhanyvéggel, ez már ahhoz képest kánaán. 

Na jó, de a konyhával valamit tenni kell. Beláttam vesztettem, úgyhogy egy héten keresztül minden nap elmentem a szerelvénybolt előtt, és bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy belátogassak. Mert az én JÓ és Igazságos férjem kioktatott, hogy hova kell mennem, mit kell vennem, hogy kell kinézzen. úgy éreztem, nincs mit tenni, úgy látszik a férjem tényleg megoldottnak látja a problémát.. hát nekem kell megcsinálnom. 

Döntöttem. NEM abba a szerelvényboltba mentem, ahova ő küldött, teljesen másik nagyobb áruház felé vettem az irányt. Nagy levegővel, hónom alatt piros táskámmal léptem be az áruházba, ahol céltudatosan beálltam az egyik kék ruhás ember mellé. 

- Jó napot kívánok! -szóltam bátran, és eszeveszetten büszke voltam profizmusomra- Vásárolni szeretnék! 

A férfi először döbbenten végigmért, majd megvakarta kissé kopaszodó fejét.

- Tőlem? - kérdezte tapogatózva.

- Igen, miért baj? - 

- Éppenséggel nem, de jobban tenné, ha egy eladóval próbálkozna! - terelt a helyes ösvényre elnézően, de nem kicsit lenézően- Irodisták..- mormogta bajsza alatt, majd beállt az egyik pénztárhoz és megvásárolt valamit, amiről fogalmam sincs, hogy mi.

Ekkor fedeztem fel, az előbb még csendben figyelő, de ekkora már kitörő kacagását leplező pult mögötti fiatalembert.

Teljesen megsemmisülve poroszkáltam én is oda, méltóságom megőrizve, teljes szakmaisággal a következő mondatot ejtettem ki.

- Csapra szeretnék ilyen pöcköt- miközben gesztikuláltam és próbáltam elmutatni, hogy hogy néz ki.

-Pöcköt?- a fiatalember nem lepődött meg, igazán, és nem kevés rátermettségről tett tanúbizonyságot amikor így kérdezett vissza- és egy lyuka van annak a pöcöknek, vagy kettő.

- Egy- feleltem határozottan, és éreztem, hogy lehet szakmát tévesztettem. Igen, ezentúl vízvezetékszerelő leszek, és bármikor bármiféle csapot meg fogok szerelni, pöcköket veszek, és rakok fel, a nemtudommikkel... - pöcök, ez a hivatalos megnevezése? - kérdeztem vissza jó diák módjára

-Megesik- 

Ekkor komótosan elsétált, és hozott valamit, ami leginkább egy mosolygó arcocskára hasonlított..- 

- Nem ez- feleltem elkeseredetten, de ekkor felfedeztem a pulton mosolygó csaptelepek sokaságát -Ilyen kell-Mutattam határozottan azt remélve, hogy nem fogja megkérdezni, hogy mekkora méretben, mert esküszöm akkor kirohantam volna, mint Zrínyi és soha többé a bolt felé sem nézek.

Na most.. A fiatalember kivette, bevitte, megtette amit meg kell, és átirányított a kolléganőjéhez, ahol kifizettem, és ha már itt vagyok, akkor még egyszer visszafordultam és kértem az egyetlen dolgot az első fiatalembertől, amit már többször hallottam, és vélhetőleg nagy szükségünk volna rá a wc-tartályokhoz. Sarokszelep. Olyan titokzatosan ízlelgettem ezt a szakmai szót, hogy a fiatalember nem kezdett el hangosan röhögni ismételten. 

-Aha... sarokszelep.. és mekkora- feltehetőleg ekkor nagyon ostoba arcot vághattam, mert nem várt választ, folytatta- tehát.. milyen a tartály, lehúzod.- mutogatta, ahgy én előbb a csaptelepet- vagy megnyomod.

- megnyomod- mutattam engedelmesen.- és kettőt kérek belőle.

Emígy tehát, kissé zavarban ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel távoztam otthonom felé, ahol még le sem tettem a cuccaimat előkaptam szerzeményeimet, és ahogy más örül egy PRADA táskának, olyan örömmel, szeretettel bontottam fel a  csomagot, és tekertem le az előző szerelvényt és tettem fel a konyhai csapot a helyére, és nézegettem büszkén, hogy igen, igen megcsináltam, és nem csöpög, nem folyik, és gejzír sincs!