Éjjel kettő van. Felébredek, úgy érzem kilyukad a gyomrom Előző esti rost, és fehérjegazdag vacsorám már a feledés homályába veszett. Halkan osonok le a lépcsőn, és megnyugtatom magam közben, hogy csak egy pohár vízért megyek. És nem... az ágy mellé készített egész üveg ásványvíz nem jó, mert annak már hűtőíze van.. mindegy, hogy nem is volt hűtőben... nekem csapvíz kell. Igyekszem nem fölkelteni a családot, ezért nem kapcsolok villanyt, átesek a kutyán, aki rémülten felvisít, rálépek a macskára, aki szintén méltatlankodó morgással jelzi, hogy nem örül hadjáratomank és az esti félelmetes legóvár építés után ottfelejtett harmadik lego darabnál már ráébredek, hogy jobb lett volna fényt kapcsolni. Pár kedves szóval megnyugtatom a családot, hogy nem, nem törtek be, csak én osonok vízért és aludjanak vissza. Mákom van, megteszik. Magamban tovább sírok, hangtalan síkitok... víz.. tényleg csak víz kell... győzködöm magam, majd ahogy elérem a konyhába vezető lépcsőt már remekül tájékozódom, úgyhogy viszonylag gyorsan kelek fel, és alig fájlalom a térdem... itt már kapcsolok villanyt.. várok míg hozzászokik a szemem a vaksötét után a fényhez, addig leülök az egyik székre... és mivel az esti felmosás után a székeket az asztalra borítva hagytam, ismét felkelek, és már nem is fáj...

A konyhapultról valami csoda folytán minden elpakoltam.. csak a gyereknem sütött fokhagymás bagett árválkodik.. Megdöbbenek... szíven üt a látvány... fehér liszt, széndhidrát mantrázom magamnak, és vetek egy gyors keresztet is... 

Előveszek egy poharat, és hatalmas önuralmat gyakorolva igyekszem elszakítani a tekintetem a bagettről..  EGy két másodpercre sikerül is. Előző este sütöttem.. felidézem az illatát, és a ropogást... azt a mély, de édesen hangos ropogást... ... .. de nem.. szénhidrát... Norbi megtudja véged.. nesze neked low carb diéta...

Benézek a hűtőbe, de semmi olyat nem találok, ami lázba hozna... És hiába küldtem le az erősebbik felemet előző nap direkt az általa fűrészporosnak nevezett magas rozstartalmú teljes kiörlésű rozskenyérért, most valahogy nemhogy nem arra vágyom, egyre másra a bagett jár a fejemben. Pedig tényleg kellett az a kenyér.. Nem eszem fehér lisztet.. tényleg... de az a bagett... vetek rá egy ujjabb pillantást, és felfedezem, hogy tulajdonképpen szinte aranybarnára sült.. az már nem is fehér igaz?? KÉrdem magamtól, majd egy bátortalan mozdulattal letörök belőle egy darabot.. 

Vajon hány kalória lehet... 300-400.. egy adag... kár hogy kidobtam a csomagolását... Mindegy.. egy darab nem fog megártani.. döntöm el hirtelen..

És már emelném a számhoz, már szinte érzem... ekkor megérzem a megróvó tekintetet keresztűzét.. ...

...

...

Basszus... ennyit erről... hatalmas sóhajjal odadobom Neki a letört darabot török még hármat, egyet a Samunak, másikat a Szuzinak, és egyet a cicának, majd duzzogva felvonulok...

... a rohadt életbe... nekem már megint nem maradt...