Ó be idillikus, Ó be szép, Ó be gyönyörű vidék... mondanám, ha épp nem öt felé lenne az idő hajnalban SZOMBATON, és az a kósza hattyú, nem nézne bolondnak engem, amiért igazából nem is okolhatom, mert ki az a bolond, aki hajnalban ilyenkor itt... Én... igen... tényleg... Én vagyok..
Zalakaros... régóta vágyam eljutni az ország eme elrejtett pontjára, felfedezni az örömeit, buja szépségét, elbújni kettesben a világ, és az ötéves szeme elől. Nyár elején kinéztem az utat, egy barátságos családi szálloda kínálatából lőttem, és repesve nyomtam meg az utalás gombot azt remélve, hogy olyan csodás romantikus hétvégében lesz részünk, amilyen csak keveseknek adatik meg.. Keveseknek... mi a többség voltunk.. megint.
Az egész ott kezdődött, hogy bár lenyomtam az entert, megörültem a foglalásnak, és kósza indiántáncom alatt mint ahogy az őszi levél elhagyja a biztonságot adó faágat, hát elhagyott engem is a következő gondolat, hogy foglalni kell.. nem elég utalni.
Szóval csokibarnán visszaérve a tengerpartól elpihegve, kábán még a sok D vitamintól, riadtan fedeztem fel a szálloda sürgető e-mailjét, hogy tulajdonképpen várják a pontos időpontot.. hát gyorsan foglaltam. Ismét megnyugodtam, és végre ismét a pihegésnek szentelhettem magam, elnyúlva a kanapén és várva, hogy a huszadik rend mosás lejárjon.. Lejárt.. teregettem, és ismét a robotban élhettem ki magamat, biztosra véve, hogy szeptemberben, már vörös szőnyeget fognak teregetni elénk, és pezsgővel várnak a jacuzziban. Nem tették.. Sőt.. írtak, hogy örülnek, tényleg boldogok, de nem néznék-e másik időpontot.. kábé egy hónappal később.. Nem.. nem néztem.. Miután hosszas e-mail váltások után egyeztettünk, sikerült egy lakosztályt foglalni, picit drágábban ugyan, de csak egy héttel a kitűzött időpont után.. Bassz.. nem baj, nem baj.. szeretjük a szeptember végi hangulot.
Tehát lezsíroztam Kiscsávó felvigyázását, szabadságot, és már semmi mást nem kellett tennem, mint örömmel várni a csodaszép reggelt hogy indulhassunk..
Aztán a mindigharcrakész nagymama sajnos beteg lett, úgyhogy rövid egyeztetés után, újabb párezerért, elvihetjük őt is egyezkedés kezdődött. Elvihetjük, örülnek..
EZAZ.. mondtam én, és immár TÉNYLEG felszabadultan vártam az időpontot.. ami előtt Kiscsávónak begyulladt a füle, tehát antibiotikum kúra alá kellett venni.. és miközben pakoltam, kétszer orrot fújattam vele, anti- és probiotikumot vetettem bele... mindegy.. a termálvíz majd meggyógyítja felkiáltással végre elindultunk.
Végre, gondoltam magamban, érezhetjük a csodás felszabadulást, a pihenést... igaz hármasban.. de megleszünk. Az alig kétórás utat sikerült négy óra alatt megtennünk, jó, de közben megálltunk a Balatonnál, ebédeltünk egy marhadrágát- és pontban kettőkor átléptük a hotel ajtaját elcsigázva, remegő lábakkal.. és szembenéztünk az üres recepciós pulttal. A röpke 20 perc míg várakoztunk hamar elment, mert időközben a gyerek fölfedezte a székeke, padokat, asztalokat, és amit lehetett megpróbált kivizsgálni, megfogni, ötéves eszével tapintani, érezni, és alig 50 alkalommal kellett rászólnom, hogy ne nézze már a wellness részlegen már pihenő, ázó személyeket, mert bár ők már élvezhetik a szálloda szolgáltatásait, mi még egy cseppet várunk. Mire jött a recepciós, már érthető okokból nagyon szimpatikusnak tűnt a lehetőség, hogy a szoba magányába wifire kapcsolom a gyereket, és hagyom, hogy nézze a mesét (amiért már hetek óta könyörög) amíg majd én szétfővök a szaunába. A recepciós azonban kedvesen közölte, hogy mivel most tataroztatták a lakosztályunkat, ezért sajnálják, de majd csak egy óra múlva vehetjük át a szobát.. Férjemmel dermedten összenéztünk, és konstatáltuk magunkban, hogy ezek nem tudták, hogy nem előttünk.. utánunk kellett volna megkezdeni az őszi festést, ablakozást, ajtók újralakkozását..
Nem baj, nem baj... pihenni jöttünk, ha addig élünk is.. szóval, a csomagokat az autóban hagyva úgy döntöttünk, hogy elsétálunk városkába és felfedezzük mi minden van itt. Ahogy csendesen andalogtunk a jól nevelt gyermek hangja alig haladta meg a még éppen elviselhetően hangos szintet, úgyhogy fürdőköppenyes nénik, bácsik rosszalló tekinteteiktől kísérve végül jobbnak láttuk, ha a fürdő után az első lehetőség után bevágódunk a parkba, ahol csemete szabadon kiélheti magát. Az ötlet jónak bizonyult és miután bő egy-másfél órán át andalogtunk már nem éreztem a lábam, a telefonom már fél órája jelezte, hogy elértem a napi 6000 lépést, és gratulál, végre úgy döntöttünk, hogy némi erőszakkal ugyan, de lefejtjük az ujjacskáit a kötelekről, és elhagyjuk a park játszóterét, ide még visszajövünk felkiáltással.
Ahogy visszaértünk már nem kellett sokat várn, újabb alig 20 perc mire magkaptuk a szobakulcsot és végre elfoglaltuk a szobát, de mivel közölték velünk, hogy vacsora hattól nyolcig, ezért az órára nézve döbbenten tapasztaltam, hogy ideje lesz felfedezni a wellness részleget, ha még szaunni akarok, hogy végre én tekintessek felsőbbségesen az újonnan érkezőkre.
A wellness részleg csendjét élvezők hamar észrevették, hogy hamarosan érkezünk, vélhetőleg úgy 70-80 decibellel előbb. De szauna melegen várt, és férjem is élvezte, hogy a gyerek úszni tanul a jacuzziban. (jár ez a kis pihi, nyugtattam magam, és feltehetőleg nyugtathatta magát a pár, aki szintén ott tartózkodott, és elnéző pillantásokat küldött feléjük, és némileg neheztelőket felém, aki immáron a szaunában izzadtam.. )
Mire feladtam, már teljesen aszott voltam, és a frissítő hideg zuhany után már én is befeküdtem a jacuzziba, amit a gyerek egy szép lóf.sz ugrással nyugtázott (tudniillik a lóf.sz ugrás férjem sajátossága: mégpedig, az ugrás közben érdekes pózba merevedve hangos lóf.sz kiáltással csapódik a vízbe.. )namost.. ezt a gyerek megtanulta, és hangosan érthetően artikuláltan elő is adta. Első döbbenet után örömmel felkiáltottam, hogy végre lóf.szt mondott jóf.sz helyett, amin némiképp az ottlévők megbotránkoztak férjem viszont közvetlen azután, hogy kiröhögte magát, helyeselt. A sikernek örvendve a gyerek még egyszer be akarta mutatni, de én jobbnak láttam röptében elkapni és azonnal két sallerral jutalmazni a mutatványt. Ennek Ő nem örült.
Márpedig akkor is pihenni fogunk, felkiáltással kirángattam a gyereket a vízből, és anyai határozottságommal megtöröltem, és visszatértünk a lakosztályba, ahol örömmel konstatáltam, hogy van masszírozós fotel. Gyerek kezébe adtuk a telefont, ezzel megszerezve a 15 perces csöndet. Én belesüppedtem a fotelba és felfedeztem a használatát, mikor már a harmadik szomszéd is átkopogott, hogy hagyjuk már abba a fúrást-faragást, úgy döntöttem talán mégis jobb nem használni a rezgő funkciót.
Akkor vacsora... szántam el magam, mégiscsak hét óra van.. úgyhogy felöltöztünk, újra és átsétáltunk az étterembe.. ahol már nem volt szabad asztal.. (merthogy némi technikai probléma lépett fel és a délutános recepciós-mindenes fiú egyedül kellett állja a sarat a délutáni teltházas vacsora felszolgálásával.) Teljesen megértettem az elkeseredést a szemében, úgyhogy lazán megfogtam az ekkora már érthető okból fáradt-éhes-nyűgös gyerekemet, és eltávolítottam a civilizált emberek köréből beültünk a gyerekszobába és elemeztük a konyhai eszközök működésétől, a dinók kihalásának okán át, Picur kutyánk háláig mindent.. MINDENT. (köszönöm google)
Ezután csendesen visszaódalogtunk az étteremhez, ahol szabad asztal még mindig nem volt, de a fáradt srác mosolyogva közölte, hogy nyugodtan ehetünk a teraszon, mert az is az étterem része. Elcsigázva mormogtam magamban a szeptember végén kezdő sorait, és élvezve a kissé hűvös szellőt, újabb pulóverbe bújtam elegáns fölsőmhöz, így már csak félig emlékeztettem eltévelyedett bolondra, de legalább végre vacsorához juthattunk.. A háromfogásos vacsora végén boldogan, jóllakottan nyújtottam el tagjaimat, és beszédbe elegyedtünk két fiatalnak, akiről később kiderült, hogy 1. nem voltak tanúi a délutáni wellnessz részlegen történt hadjáratnak, 2. tulajdonképpen baranyaiak, sőt pécsiek.. ami megmagyarázta, hogy miért voltunk nekik mi is szimpatikusak.
Kilencig még beszélgettünk és miután a gyerek már a kezemben szinte elaludt, visszamentünk a szobába, ahol a mese első három sora után feladta a harcot és mély álomba szenderült velem együtt... így pihenve egészen öt óráig....
NÉGY óráig.. amikor is úgy döntött felébred és felébreszt engem is.. Ő pár pillanattal később visszaaludt.. én viszont, mivel híresen rossz alvó vagyok egyórányi kába ténfergés után úgy döntöttem kocogni indulok és itt vagyok.. itt vagyok a tónál, ahol a hattyú méreget, és rajtam kívül senki sincs.. csak a pára, a felkelő nap és a hajnali fénysugár.. végül is élni gyönyörű!!
